"Ez Magyarország" - kommentálta az ítélőtábla döntését Hunvald György, aki szerint a döntés azért is érthetetlen, mert még azokon a tárgyalásokon is részt vett, amelyeken nem lett volna kötelező.
Előzetes letartóztatást akkor rendel el a bíróság, ha fennáll az elszökés, az összebeszélés, vagy a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye. "Huszonhét hónapnyi börtön után egyik sem elfogadható" - mondta a volt erzsébetvárosi polgármester, akinek még ma vissza kell vonulnia a börtönbe.
Még május végén nyújtotta be fellebbezését a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) az erzsébetvárosi ingatlanügy két vádlottja - Gál György volt kerületi bizottsági elnök és Hunvald György, a városrész korábbi MSZP-s polgármestere - előzetes letartóztatását megszüntető végzése ellen.
A vádlottak 30, illetve 27 hónap után szabadultak az előzetesből: Gál esetében a bíróság házi őrizetet, míg Hunvaldnál az enyhébb lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.
A Fővárosi Bíróság ezt azzal indokolta, hogy nem megalapozott a vádiratban a bűnszervezeti minősítés. A végzés emlékeztetett: már az elő tárgyaláson jelezték az ügyészségnek: "a vádiratban rögzítettek nem mindenben egyeztethetők össze a Btk-ban írt bűnszervezet fogalmával." Akkor az ügyészség a bíróság felszólítására sem pontosította a tényállást. A fellebbezésben az ügyészség megismételte: szerintük a vádirat nem szenved olyan hiányosságban, amely pontosításra vagy pótlásra szorul. Így továbbra is megállapíthatónak látják a bűnszervezeti minősítést, amely alapot adna az előzetes fenntartására.
Ezzel szemben a bíróság a vádirat alapján arra jutott, hogy legfeljebb az enyhébb bűnszövetségi minősítés állapítható meg. Ezt ugyan az ügyészség nem ismeri el, de fellebbezésében utalt rá, hogy akkor is 15 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett súlyos bűncselekményekről lenne szó, ha az érintettek bűnszövetségben és nem bűnszervezetben követték volna el, amivel vádolják őket.
"Nonszensz, hogy elszöknék vagy elrejtőznék, hiszen itt várt kint a feleségem és négy gyermekem. Nem megyek sehova, bebizonyítom, hogy ártatlan vagyok" - mondta Hunvald korábban lapunknak.
Tegnap már visszavontak néhány döntést
A nyári ítélkezési szünet után felgyorsul a Fővárosi Bíróságon az erzsébetvárosi ingatlanügy - derült ki a tegnapi tárgyaláson. Ősztől az eddigi heti kettő helyett három tárgyalási napot tartanak, így a tanácsvezető bíró szerint akár már szeptemberben végezhetnek a vádlottak meghallgatásával.
Tegnap ugyanis a 25 vádlottból még csak a negyedik fejezte be vallomását. Az ügyészségi vádirat szerint értékükön alul gazdát cserélt ingatlanok értékbecslője, Kormos Lajos kitartott amellett, hogy nem történt törvénytelenség és az értékbecslések is szabályosak, valósak voltak.
Tegnap egyébként az eddig megszokottnál több vádlott jelent meg a bíróságon, mivel szerdán az ítélőtábla - felülbírálva az FB elsőfokú döntését - megállapította, hogy a 25 terhelt közül 13-nál mégsem évült el az okirathamisítás. A tárgyalás kedden folytatódik.
nepszava.hu
|