Megismerkedett tegnap a vádlottak padjával Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes, akinek élettársával és ügyvédjével együtt magánokirat-hamisítás miatt kell felelnie a bíróságon. A tárgyaláson nem sikerült eldönteni, hogy O. Lilla törvényesen járt-e el Hagyó jogi képviselőjeként, de az kiderült, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben vannak anomáliák. |
A BKV-botrányban még nem, de egy okirat-hamisítási ügyben már bíróság elé állt tegnap Hagyó Miklós a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A vádirat szerint a volt MSZP-s főpolgármester-helyettes élettársa, O. Lilla törvénytelen felhatalmazás alapján jogi képviselőként látogathatta az előzetes letartóztatásban lévő egykori politikust a börtönben. A nő egyébként nem a büntetőügyben, hanem a kettőjük által a Hír Tv ellen indított polgári peres eljárásban járt el ebben a minőségben. Ahogy azonban az ügyész rámutatott, O. Lillának nem lett volna lehetősége, hogy a kötetlenebb ellenőrzés melletti érintkezést biztosító jogi képviselő legyen, miután nincs jogi végzettsége. Hagyó a tárgyaláson nem tett vallomást, de hangsúlyozta, hogy jóhiszeműen járt el, és a büntetés-végrehajtás (bv) szabályait minden körülmények között betartotta. Nem felejtette el ugyanakkor elmondani, hogy nagyon rossz egészségügyi állapotban került a rácsok mögé.
A volt politikus élettársa sem akart beszélni a tárgyaláson, de nyomozati vallomása szerint soha nem is állította, hogy jogi végzettsége lenne, és úgy tudta, a polgári eljárásban így is lehet Hagyó képviselője. Tapasztalata szerint egyébként mások ugyanígy jártak el. Ugyanerre hivatkozott a harmadrendű vádlott, a meghatalmazást kiállító és ellenjegyző ügyvéd, Sz. Viktor is, aki azt hangoztatta, hogy a jogi képviselői megnevezést épp a bv javasolta nekik.
Az ellentmondásokat csak növelte a tanúként meghallgatott bv-alkalmazott, Hagyó nevelőtisztje, aki elmondta, hogy a bv-látogatásokat tekintve más szabályok vonatkoznak az ügyvédekre, a hozzátartozókra és a jogi, valamint törvényes képviselőkre. Utóbbiak felügyelet nélkül is érintkezhetnek a fogvatartottakkal. Törvényes képviselő általában hozzátartozó szokott lenni, de mivel informatikai rendszerük nem tesz különbséget a kétfajta képviselői minőség között, mindkettőt ugyanúgy kezelik. „Hozzátartozó, sógor, koma, mindenki megtalálható a rendszerben, csak a törvényes képviselő nem” – mondta a tanú. A bíróság januárra napolta el a pert, amelyre beidézik Boglyasovszky Csabát, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet volt parancsnokát.
Baranya Róbert /Magyar Hírlap |