Feladta a leckét a Fővárosi Bíróságnak a bűnszervezeti csalással vádolt Gál György és társai ügyében folyó büntetőeljárásban a bíróság által kirendelt független igazságügyi ingatlanszakértő, akit kedden hallgattak meg tanúként. A szakértő ugyanis olyan állításokat tett, amelyek akár a vádat is erőteljesen alátámaszthatják, ugyanakkor olyan véleményt is megfogalmazott, amely a másodrendű vádlott, Hunvald György volt VII. kerületi szocialista polgármester védekezését alátámaszthatja, tehát azt, hogy nem adták el ár alatt az ingatlanokat.
Turán Zsolt szakértő ugyanis részint azt állította, hogy „a versenytárgyalás maga az értékítélet, feleslegessé tesz minden értékbecslést”. A vádhatóság az eljárás során nem tartotta szükségesnek kontrollértékbecslés elkészíttetését, mivel okirati bizonyítékok támasztják alá, hogy az erzsébetvárosi bérházakat megvásárló „stróman vevők” röviddel ezután – volt rá példa, hogy már másnap – hatszázmillió forinttal adták tovább drágábban az ingatlanokat külföldi vevőknek, a meghiúsult csalások kísérleteinél pedig az árkülönbség 1,7 milliárd forint volt. Az önkormányzat vádlottak padján ülő vezetői, Gál György, a gazdasági bizottság volt SZDSZ-es elnöke és Hunvald György volt polgármester – a vádirat szerint – tudtak arról, hogy van jobb ajánlat, valótlan tartalmú értékbecslések alapján mégis a strómanoknak értékesítették a házakat.
Az értékbecslő, Kormos Lajos negyedrendű vádlott olyan összegre „kalkulálta ki” a bérházak értékét, amilyenben Gál György előzetesen megállapodott a strómanokat a háttérből képviselő ingatlanos vállalkozóval, aki 358 millió forint kenőpénzt fizetett Gálnak, illetve nyolcmilliót egy ellenzéki képviselőnek, Czibula Csabának. Az ügyész meg is kérdezte tegnap a szakértőt, megindokolható-e, hogy a vételi ajánlat és az önkormányzat által felkért értékbecslő által megállapított forgalmi érték szinte kísértetiesen megegyezik, amire Turán Zsolt azt felelte: „Ez nem szakértői kérdés…”
Más oldalról a szakértő úgy fogalmazott, a 15-20 százalék eltérés az értékbecslések során szakmailag elfogadható, márpedig a vádbeli ingatlanok esetében a Kormos Lajos által készített értékbecslések ennél jelentősebb mértékben nem tértek el az általa készített szakvéleményben rögzített számoktól.
(Szintén nem szakértői kérdés, így a tegnapi tárgyaláson nem is került szóba, hogy miért érte meg a külföldi vevőknek 600 millióval többet ajánlani, és miért érte meg a vevőnek 366 millió forint kenőpénzt fizetni.)
A szakértő szerint a Complan Stúdió (Kormos Lajos cége) értékbecsléseiben teljes a fogalomzavar a bruttó, a nettó és a hasznos négyzetméterekben, a műszaki dokumentáció pedig szinte teljesen hiányzott, így kellett elkészítenie szakvéleményét. Ebben többféle értéket is megállapított, egy bérház értéke lakottan ugyanis legfeljebb a felét éri annak, mintha teljesen beköltözhető lett volna. Turán azt mondta, mindezek miatt csak közelítő pontossággal tudta megbecsülni a lakók elköltöztetésének költségeit, az alapterület tekintetében pedig száz négyzetméteres különbségeket is talált az egyes ingatlanok értékbecsléseinél.
Mint azt korábban megírtuk, 2009 januárjában Hunvaldék Patziger Ferenccel kontrollértékbecsléseket készíttettek a vádbeli ingatlanokon, s ennek megállapításait akarták elfogadtatni a képviselő-testülettel. Erre azonban már nem került sor, mert a testületi ülés előtt – az akkor már bujkáló – Hunvaldot őrizetbe vették.
A bíróság által felkért szakértő a Patziger-féle értékbecsléseket is megvizsgálta. Ezek módszere azonban eltért a Kormos-féle becslésektől, az előbbi piaci összehasonlító elemzés volt, míg Patzigeré üzleti vagy hozamértékelés.
A becslés módszere önmagában is eltérő eredményre vezethet, mondta a tanú Hunvald György védőjének kérdésére, s hozzátette, a valóságnak több síkja is van, mert – idézzük szavait – a szabad piacon a független és ellenérdekelt eladó és vevő közötti alkuban az érték szubjektív kategória. „Azért becslés a becslés, mert becslés” – bogozta ki a gordiuszi csomót Turán Zsolt.
Bán Károly / Magyar Hírlap |