Keresés         Kapcsolat   
 
    Visszaélések.hu         Aktuális | Folyamatban lévő ügyek | Nyomozati szakaszban | Bírósági szakban | Jogerős ügyek | Vélemények
2024. április. 19


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 




 
     
 
 Megvannak a cukorgyárak tönkretevői
 
Napi Aktuális 2012-01-07 08:46:20
 
 Megosztás:  Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez
 

Elkészült a cukorgyárak privatizációját vizsgáló országgyűlési bizottság jelentése, s részben kitér arra is, hogy milyen felelősség terheli a tranzakció kapcsán a korábbi kormányokat, s hogy mennyiben szolgálta a magánosítás a hozzájuk köthető gazdasági érdekkörök céljait.

 

Nem volt gazdasági kényszer a cukorgyárak privatizációja, mégis a magánosítás mellett döntött az akkori kormányzat – közölte tegnap a privatizációt vizsgáló parlamenti bizottság ülésén Font Sándor fideszes társelnök. Varga Géza, a bizottság jobbikos tagja, javaslatát kommentálva elmondta: a jelentéstervezetből nem lehet kihagyni a világpiaci tényezők felsorolását. Szerinte a Világbanknak közvetetten ugyan, de fontos szerepe volt a privatizáció előkészítésében. Kiemelte: a meghallgatottak szavaiból és a dokumentumokból kiderült, a privatizációkor a gazdákat tudatosan tették tönkre. Józsa István MSZP-s társelnök szerint a bizottság munkája felesleges volt, mivel a jelentéstervezet a tények helyett prekoncepciókra alapoz. 

A cukorgyárak privatizációját vizsgáló országgyűlési bizottság jelentése szerint – amelyet a távirati iroda közölt – felelőssége van a Németh-kormánynak, hogy elindult a spontán privatizáció és az ebből eredő állami vagyonvesztés. A magánosítás miatt a működő 12 cukorgyár közül a hét korszerűbb 1991-re „egyenlőtlen feltételekkel külföldi tulajdonba került”. A vizsgálóbizottság megállapította, hogy bár az Antall-kormány idején az Országgyűlés nem biztosította a személyi és tárgyi feltételeket ahhoz, hogy az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsa korrigálhassa a szerződésekben megjelenő egyenlőtlenségeket, a kabinet a Magyar Cukor Rt. gyárainak privatizációjával – és ezzel a piac mintegy 32 százalékának magyar termelői tulajdonba adásával – megteremtette a lehetőségét annak, hogy erős magyar tulajdonosi réteg is kialakuljon, ellensúlyt képezve a külföldi tulajdonú vállalkozásokkal szemben. „Ennek a koncepciónak a sikertelensége nem rajtuk múlott” – szögezik le. A jelentés idézi Horváth Mihályt, a Magyar Cukor Rt. akkori vezérigazgatóját, aki szerint a cukorrendtartás hiánya volt az egyik legfőbb akadálya a társaság sikeres működésének, s az agrártárca akkori vezetői voltak a felelősek azért, hogy nem jött létre a rendtartás. A jelentés szerint a Horn-kormány elvetette a magyar tulajdonláson alapuló cukoripar koncepcióját, s nem nyújtott sem tulajdonosként, sem államként segítséget ahhoz, hogy a Magyar Cukor Rt. a talpon maradáshoz elengedhetetlenül szükséges forgótőkéhez hozzájusson. A bizottság szerint ez vezetett ahhoz, hogy az Agrana-csoport – amely kész volt a hiányzó forgótőkét befektetni – megszerezte a Magyar Cukor Rt. többségét s ezzel a 12 magyarországi cukorgyárból hét a tulajdonába került. Ebben a körben felvetődik a kormány felügyelete alatt álló Gazdasági Versenyhivatal felelőssége, amely ezt a példátlan mértékű piaci koncentrációt nem akadályozta meg – olvasható a jelentésben. A bizottság a jelentésében kifejti: a Magyar Cukor Rt. vezetői a magyar államhoz tulajdonosi és egyéb minőségében is fordultak annak érdekében, hogy a szükséges forgótőkét bocsássa rendelkezésre tulajdonosi vagy egyébként kedvezményes kamatozású hitel formájában, a Horn-kormány és a terület vezetői azonban elzárkóztak a megkeresések elől.

Megkeresték a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bankot, amelynek élén abban az időszakban Medgyessy Péter állt. Bár a pénzintézet alapító okirata szerint rendeltetése ilyen, stratégiai jelentőségű állami befektetések és fejlesztések finanszírozása, a bank elzárkózott a finanszírozás elől:
„A Magyar Cukor nevű formáció vezetői valóban előfordultak a Fejlesztési Bankban azzal a szándékkal, hogy forrásokat szerezzenek, csak az a probléma, hogy a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MFB) nem arra jött létre, hogy olyan tőkepótlással foglalkozzon, amely tőkepótlás a későbbiekben abszolút nem garantálja a megtérülést. Banki mérlegelések alapján néztük meg a lehetőségeket. A létrejött cukoripari vállalat sajnálatos módon nem birtokolt elegendő tőkét, és kockázatosnak és ilyen értelemben tehát elkerülendőnek tartottuk azt, hogy ilyen intézménybe a magyar állam pénzét betegye a fejlesztési bank” – idézi Medgyessy Péter volt miniszterelnök nyilatkozatát a jelentés.

Megállapította a vizsgálóbizottság azt is, hogy a magyar agrárvezetés és a kormányzat részéről 2004–2006-ban „teljesen elhibázott stratégia volt az, hogy pusztán az uniós tárgyalási folyamatra koncentráltak (ahol biztosan tudható volt, hogy maximum csak kisebb részsikereket lehet majd elérni), és ezzel párhuzamosan a gyárak külföldi tulajdonosaira kifejtett informális nyomásgyakorlástól teljes mértékben eltekintettek mind a cukorreform tárgyalásai alatt, mind pedig utána”. Erre nem mentség az, hogy jogi értelemben konkrét beavatkozási lehetőség nem volt, mivel példák is bizonyítják, hogy ilyen esetekben számos módon lehet érvényesíteni a kormányzati szándékot, például különféle állami felügyelő vagy szabályozó szervek szerepének hangsúlyozásával vagy a törvényi keretek módosításának felvetésével.

Köpöncei Csilla /Magyar Hírlap

 
 Megosztás:  Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez  
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
2010-11-17 Csipak Péter
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2010-05-03 ITT A CUNAMI!
 
 
 
 
 
 
 
 Utolsó frissítés: 2024-04-12 06:44:24 IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ