Bűnszervezet tagjaként elkövetett vesztegetéssel gyanúsította meg G. Imrét a Központi Nyomozó Főügyészség a rendőrségi korrupciós ügyben. A Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni volt főosztályvezetője június óta van előzetes letartóztatásban. G. Imre jogi képviselője, Zsurkán Béla tájékoztatása szerint védence panasszal élt és vallomásában megalapozatlannak tartja a gyanúsítást.
Korábban Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője már sejteni engedte, hogy esetleg a nem túl távoli jövőben a V. László ügye kapcsán letartóztatott rendőrökkel is közlik majd, hogy bűnszervezet tagjaiként elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják őket. Fazekas kijelentette azt is, hogy a gyanúsítás módosításában nevesítették V. László jelenleg házi őrizetben lévő bűntársát, valamint utalásszerűen azokat a rendőröket, akiket az ügyben gyanúsítottként már kihallgattak.
Mint arról beszámoltunk, G. Imre és H. Lajos állítólag hamis információk ás vallomások gyártásával növelte V. Lászlóban a fenyegetettség érzését, hogy több pénzt csikarjanak ki tőle.
forrás:mno |