| |
| A magyar Frankenstein |
| |
Napi Aktuális |
2013-08-15 13:00:50 |
| |
Megosztás: 
|
| |
Fleck Zoltán a honi demokrácia teremtményéről
A magyar Frankenstein
Mi lesz Orbán után? – kérdezte tőle a Galamus.hu, ő pedig pesszimista választ adott. Azt írta: azért nehéz megszabadulni Orbán rendszerétől, mert annak létrehozásában többé-kevésbé mindenki közreműködött. Ráadásul a kormányfő „ezt a nem demokratikus, autoriter, rendies, nepotikus, félelemre épülő magatartásrendszert mélyen fekvő társadalmi áramlatokra építette. Olyanokra, amelyeket a rendszerváltó elit – tudatosan vagy nem – két évtized alatt nem kezelt megfelelően.” De mi következik ebből? Fleck Zoltán jogszociológust NEJ GYÖRGY kérdezte. |
| |
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a miniszterelnököt zavarják az írott és íratlan törvények. A Kúria döntése után kijelenti, hogy a bíróság a bankok oldalára állt, és megrendeli miniszterénél a devizaadós-mentő akciót. Ha hiányzik az állami leltárból egy patinás palota, odaszól a főpolgármesternek: kezdeményezzen, ő majd gondoskodik a törvényről. Királyi óhajok, világos, mint a nap. Rendeleti kormányzás?
– A pontos meghatározása nem könnyű, de ha nem a formát nézzük, akkor ezek a közvetlen politikai akarat legnyersebb megnyilvánulásai, amelyek akár jogszabályként is működhetnek.
- Ami mára annyira természetes lett, hogy senki nem kér magyarázatot. Ha mégis, akkor a hatalom evidenciáról beszél, hiszen kétharmada van.
Kovalovszky Dániel felvétele
- Ön nem biztos ebben? Mióta alaptörvény lett az alkotmányból, ez nem kétséges.
– Igen, de a modern jogrendszerek cizelláltak, bonyolultak. Ha ebbe mindenféle előzetes kontroll, rendszertani megfontolások nélkül személyre szabott törvények, politikai akaratok kerülnek, akkor ez szétveri a jogrendszer koherenciáját. Másrészt mindenféle állampolgári jog alapja a kiszámíthatóság, a jogbiztonság, ami ilyenkor megszűnik.
- Egy új parlamenti többség majd átírja a jogot, „deregulál”, kiszórja a fölösleget, a selejtet, és túlórázik az Alkotmánybíróság.
– Ez sem olyan egyszerű. De én a társadalmi következményekre is gondolok, amelyekből sokkal nehezebben tudjuk kiverekedni magunkat: az ilyen típusú jogalkotás azt sugallja, hogy a jog nem érték, nem a társadalmi egyensúly, a kultúra, a garanciák rendszere, csupán puszta hatalmi eszköz.
- Ezért is nehéz eldönteni egy-egy ügyről, intézkedésről, hogy jogtalan és/vagy erkölcstelen-e. Nem mintha bármelyik elfogadható lenne, de a következmények eltérnek: börtön, illetve leszavazás.
– Ez a rezsim valóban elmosta az elfogadható és az elfogadhatatlan közti határokat, nehéz kiigazodni a jog, a morál szabályai között. Ráadásul az ország tele van bizonytalansággal. Tudja ma egy pedagógus, mit és hány órában tanít majd szeptembertől? Tudja, milyen kompetenciái vannak az újonnan létrehozott Klebelsberg központnak? A tanároknak fogalmuk sincs, kapnak-e osztályt, kihez kell igazodniuk, és ez minden államközeli intézményben így van.
- Akit nem izgat különösebben, hogyan nevezik ki a Monetáris Tanács tagjait, az is jár bankba, néha rágyújt, autót vizsgáztat, reklamál a tévéje miatt. És azt éli meg, hogy tegnap másként volt, mint ma. Holnap drágább a kaja, mert itt az útdíj.
– A változtatások felszínén nagy rendszer-átalakítások látszanak, miközben a legtöbb esetben – mint a trafikoknál, a földbérletnél – kizárólag a források újraelosztásáról van szó, máskor meg központosításról, az állam urainak kedves magántőkések támogatásáról. Jól láthatóan a politikailag szelektált oligarchák irányába tolták el a földbérleteket, s ez is bizonytalanságot és óriási felháborodást váltott ki. Ezek az átrendeződések egzisztenciák tömegét, családi vállalkozásokat érintenek, akár egyszerre több generációt is. Falun már sokan nem tudják a terményeiket Pestre szállíttatni a magas útdíj miatt, így ez a probléma potenciális foglalkoztatottak ezreit sújtja.
- Mégis országos csend honol. Nyugtat a rend? Apátia? Félelem? Elégedettség?
– Ez mind igaz, sőt, Csepeli Györgynek a „lábcsókos mentalitással”, Pataki Ferencnek a rend iránti vággyal is igaza van, ez nagyon összetett jelenség. Gyakran úgy érzem, hogy a magyar társadalom húsz éve a „menekülés a szabadság elől” állapotában van. Vegyük például az autonómiákat! Sok területen nem jól éltek velük, csődbe is mentek, mint a ’97-ben létrejött önálló bírói szervezet, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács. Bírák választottak meg bírákat, senki nem szólt bele, ki lesz a vezető. Nem volt sem átlátható, sem hatékony, áthatotta az oligarchikus jellegű önérvényesítés, és éppen a lényeg, az önállóság tűnt el belőle.
- Kezd világos lenni, mit értett azon, hogy nehéz megszabadulni az Orbán-rezsimtől, hiszen többé-kevésbé mindenki közreműködött a létrehozásában.
– Igen, a magyar demokrácia ezt a Frankensteint hozta össze. Durkheim óta tudjuk, hogy az állam és az egyén között van egy intézményes pufferzóna: a civil, szakmai kamarák, a korporációk, a szerveződések világa. Ez alig mutatott életjelet az elmúlt húsz évben. Mondja meg őszintén: működött az újságíró-kamarák öntisztulása, saját érdekeik érvényesítése, volt határozott, egyetértésen alapuló szakmai fellépés a rossz állami szabályozás ellen? Volt jól látható szakmai szolidaritás a kirúgottak mellett? Az állam, az ország azért lehet ilyen állapotban, mert amit három és fél éve művelnek vele, az úgy ment át ezen a pufferzónán, mint kés a vajon. Félreértettük a függetlenséget, a szabadságot, és nem csak a médiában. Nézze meg a nyugdíjasokat, az oktatókat, az alkotmánybírókat, a taxisofőröket!
forrás:168 óra |
| |
| Megosztás:
|
|
| |
| |
|
