Nincs unalmasabb dolog a tegnapi újságnál, tartja a mondás. Kiegészíthetjük bátran: nincs izgalmasabb a tegnapelőttinél. Olvasónk hívta fel a figyelmet egy 2007 szeptemberi, az MTI nyomán az akkori médiát bejárt hírre, miszerint a Hajógyári szigeten az úgynevezett Studio csarnokban értékeli majd – a hírhez képest pár nappal később – Orbán Viktor a Fidesz elnöke a politikai helyzetet, az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének első évfordulója apropóján. |

A hír szerint – ami Szijjártó Péter akkori frakcióvezető, jelenlegi külügyminiszter nyilatkozatán alapult – 1200 meghívottat vártak a csarnokba, ahol rendezvényen Bús Balázs, Óbuda fideszes polgármestere köszönti a megjelenteket, majd Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője (jelenlegi főpolgármester), és Navracsics Tibor parlamenti frakcióvezető (most uniós biztos) mond beszédet, végül Orbán Viktor pártelnök tart helyzetértékelést.
A Hajógyári szigeten – vagyis a Bús, korábban pedig Tarlós által vezetett III. kerületben – található rendezvényhelyszín Vizoviczki László érdekeltsége volt, legalábbis az összes fellelhető piacelemzés oda kötötte, reklamációnak nincs nyoma.
„Lots of drugs and agressiveness” azaz egy rakás drog és erőszak
– így értékelte a Tripadvisor egyik felhasználója a helyet tavalyi hozzászólásában. Másoknak a személyzet extrém durvaságával gyűlt meg a baja, s azt a tapasztalatát is leírta, miszerint egy József nevű alkalmazott nevetve közölte vele, hogy a rendőrségre itt hiába számít.
Ez a nemzetközi partyarc viszont imádta a Studiót, ami egyébként saját Facebook-oldala szerint úgy fest, a rendezvényeit mintha a XI. kerületi Ríóba költöztette volna – erről a szintén hírhedt klubról Molnár Gyula új MSZP-elnök pályaívét bemutató cikkünkben olvashat.
Az Átlátszó Vizó-dossziéja
A III. kerületi polgármesteri hivatal kereskedelmi szolgáltatói nyilvántartása szerint mindenesetre létezik Studio Café nevű hely a Hajógyárin, igaz, étteremként, az üzemeltető céget pedig 8 éve felszámolták.
Azt, hogy végül meg is tartotta a Fidesz az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc „hazugságbeszédéről” az értékelést, az Index belpolitikai blogjáról, a Képviselő Funkyról lehet tudni – a blog 2012-ben, már a Vizoviczki-féle büntetőügyek kezdete után emlékeztetett a rendezvényre.
A sztorinak az ad kínos apropót, hogy számos hír jelent meg az elmúlt napokban, ami összefüggésbe hozta a költségvetési csalással, vesztegetéssel és egyéb bűncselekményekkel vádolt Vizoviczkit Kubatov Gáborral, a Fidesz pártigazgatójával.
Az Index írta meg, hogy már oviba is együtt jártak, a pesterzsébeti Gézengúz Óvoda 110 évfordulóján például egymás mellett ülnek. Kiderült az is, hogy a kapcsolatot az évek folyamán felmelegítették, igaz, az érintettek szerint ezek ártatlan szakmai találkozók voltak rendezvénybiztonsági kérdésekben.
Az N1TV szerint ugyanakkor egyenesen Kubatovtól remélt segítséget Vizó az ellene indult büntetőügyekben.
A számos és nem makulátlan hírű klubot működtető vállalkozó és a mindenféle színű politikusok kapcsolatrendszerét a 444 is elemezte. Az üzletember 250 millió forint óvadék ellenében jelenleg házi őrizetben védekezhet.
Rádi Antónia/atlatszo.hu |