2025. április. 23

|
|
|
|
|
|
168 óra: Gyurcsány szerint Orbán Viktor börtönbe akarja vetni |
|
Napi Aktuális |
2010-11-18 08:47:39 |
|
Megosztás:
|
|
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor börtönbe akarja vetni, de a volt miniszterelnök a "Fidesz hajtóvadászatától" még jól alszik, "vele törököt fognak". Gyurcsány Ferenccel a csütörtöki 168 órában jelent meg interjú. "Orbánra én politikai ellenfélként tekintek, akit szeretnék legyőzni a politikai játékszabályok keretei között. Ő viszont személyes ellenségének tart. Ne kerülgessük: Orbán Viktor engem börtönbe akar vetni. Ennek próbálnak érvényt szerezni szinte bármilyen eszközzel – most épp az ügyészséget presszionálva, felrúgva a demokratikus elveket" - mondta a volt kormányfő. "A Fidesz hajtóvadászatától én még jól alszom, nem szedek nyugtatót. Velem törököt fognak" - tette hozzá.
|
|
"Az utolsó utáni pillanatig azért kell küzdeni – és én ezt teszem –, hogy az MSZP egyben maradjon - mondta. Az MSZP egységéről, saját platformjáról úgy nyilatkozott: meggyőződése, hogy a Fideszre csak egy nagy demokratikus balközép szövetség mérhet vereséget. "Ezért arra törekszem – és ezt javasoltam az MSZP elnökségének –, hogy nyissunk balra és középre, alakítsuk ki a ’89-es demokraták széles politikai és társadalmi koalícióját. Külön-külön csoportokban egyikünk sem tud nyerni" - mondta Gyurcsány Ferenc az interjúban.
(MTI)... nyomán www.visszaelesek.hu
|
|
Megosztás:
|
|
|
|
|
|
|

|