Keresés         Kapcsolat   
 
    Visszaélések.hu         Aktuális | Folyamatban lévő ügyek | Nyomozati szakaszban | Bírósági szakban | Jogerős ügyek | Vélemények
2021. október. 26


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 




 
     
 
 Mit is köszönhetünk, az elmúlt évek kormányzásának....?
 
Napi Aktuális 2010-04-27 07:15:14
 
 Megosztás:  Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez
 

Bemutatkozik a szerző: Szappanos Lajos  I.rész
 
Én is, mint oly sok magam korabeli férfiember, hajléktalanná VÁLTAM.
Így, szó szerint. Azért lettem hajléktalan, mert elváltam.
 
 

 

Azt hiszem, nem kell tovább ragoznom, hiszen aki benne volt, az úgyis tudja mi a
pálya, aki nem, az meg úgyse fogja, vagy inkább nem is akarja megérteni.
Senkinek a szenvedését, az élet által támasztott megpróbáltatásait nem akarom
leértékelni, bagatellizálni. Ehhez sem indíttatásom, sem jogom nincs.
Viszont engedtessék meg nekem némi racionalizáció!
Mert más egy állami gondozásból, vagy szegény sorsú családból az utcára
kerülni. Amikor úgy nő föl az ember, hogy tudja a szó jelentését: NINCS.
Hiszen napirenden szembesül vele.
Én nem tudtam.
Huszonnégy éves koromig ismeretlen fogalom volt ez nekem.
Egészen kicsi koromat a családunk vidéki kastélyában töltöttem. Később, szüleim
válása után mivel anyukám villámgyorsan férjhez ment, beköltöztünk egy tisztes
polgári házba és a velejáró jólétbe.
Nálunk nem volt kérdés, hogy van-e ruha, cipő, ennivaló, vagy van-e pénz a háznál.
Akkor nem tudtam felfogni, megérteni, hogy a Leskó Sanyi meg a
"Gamma" Szőllősi Misi (nekem mindkettő bácsi) miért alszanak a vasúti váróban?
Miért nem mennek haza? (1970-es évek!)
Ma viszont nem akarom megérteni,
miért nincs lakása, lakhatása annak, aki ledolgozta az egész vagy a fél életét.
És különben is, miért van az, hogy -József Attila szavaival élve:
 "-könnyebben tenghet, aki alattomos"?
Nekem tizenkilenc éves koromban saját, kertes házam volt Pesterzsébeten!
Igaz, a kicsitől is kisebb, de volt. Nem kaptam megkerestem.
Az is igaz, hogy csak egy hónapig volt meg, mert mintegy nászajándék gyanánt vettük a
feleségemmel, aztán egy hónap múlva visszajátszotta a régi tulajnak és
megszökött az éppen ügyeletes bikájával. Én meg mehettem a munkásszállóra,
mert akkor még volt ilyen lehetőség.
Később, amikor a lakásért kapott pénzt eltapsolták és a fiúja kirúgta, újból
összejöttem az asszonnyal. Akkor még nem tudtam, vagy csak nem akartam
felfogni a régi bölcsességet: amelyik kutya egyszer átússza a Tiszát, az megteszi
máskor is.
Aztán katona lettem, később BM-es (rendőr). A VI. kerületi Benczúr utcában
laktunk, a Minisztertanács elnökével, a Fock-villával srévizavé. Később kissé
arrébb költöztünk a Munkácsy utcába a Szovjet nagykövetség szomszédjába (oda
sem költözhetett bárki, hiszen nagyon vigyáztak az „elvtársakra”).
Innen lettem hajléktalan, igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mondhatni, a felsőbb régiókból
zuhantam a pocsolyába, annak is a legmélyére, a posványba.
Ez igen!
Óriási szerencsém viszont, hogy talán csillagjegyemből fakadóan (halak), ahogy
tanult kollégám Leleszi Balázs Károly is leírta, minden élethelyzetben feltalálom
magam.
Foglalkozásaimat tekintve voltam pincér, metró-forgalmista, rendőr, tejcsarnoki
és egyéb culáger, konyhafőnök, biztonsági őr, pék, pártház gondnok, tanyacsősz,
és voltam mór, aki megtette kötelességét… etc.
Hasznát vettem a sokoldalúságomnak és képesítéseimnek,
hiszen szinte minden munkát el tudtam vállalni.
Én is voltam a tizennégy év alatt más hajléktalanokhoz hasonlóan hónapokig
részeg. Olyan szinten, hogy képtelenség volt velem kommunikálni. De rájöttem,
ez sehová sem vezet. Úgyhogy, mint akaratos, nyakas kun gyerek, kezdtem
elölről.
Én is jártam guberálni, kukázni. („gyűjtsd a vasat, és a fémet…”)
Nagyon el kell találni a tempót, ha ki akar mászni az ember, mivel itt nagyon
lassan jönnek az eredmények. Ha görcsösen akar, egy idő után besokall, elfárad,
elveszíti a realitásérzékét.
Aztán jöhet Kiskovácsi vagy „Lipcsi”.
Kimondhatatlanul sokat köszönhetek a Menhely Alapítványnak, azon belül a
Fedél Nélkülnek, hiszen ők adták meg a lehetőséget első írásaim közlésére.
Nem hagyhatom ki azokat a régi motorosokat sem, akik a szakadó havas esőben
tartották a fejem és az írógép fölött a nejlont, hogy meg tudjam írni dolgozataimat.
Én ezt azzal igyekszem meghálálni, hogy immár lakástulajdonosként és kitüntetett
újságíróként továbbra is segítem a hajléktalanokat és a Menhely Alapítvány
munkáját.
Most ott tartok, hogy van egy jó munkahelyem, tűrhető fizetésem és egy drága jó
főnököm, aki engedélyezte, hogy bármikor odajöhet hozzám a hajléktalan, ha
ügyes-bajos dolgaiban megakad.
Budapest, 2005 tavasza.........
 
 Megosztás:  Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez  
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2010-11-17 Csipak Péter
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2010-05-03 ITT A CUNAMI!
 
 
 
 
 
 
 
 Utolsó frissítés: 2021-10-08 07:44:06 IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ