A Magyar Villamos Művek nem tudja, hogy kiket támogat, szűrhető le a fővárosi Ítélőtábla szerdai ítéletéből, amelyben a bíróság elfogadta az egyik legnagyobb állami cég érvét, hogy nem tartják számon, hogy leánycégeik kiket dotálnak akár milliókkal is. Egy biztos, Schmitt Pál még elfogadta a cég támogatását. Pintér Sándor volt cégéről viszont ki fog derülni valami.
|
A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet pert kezdeményezett a magyar Villamos Művek Zrt. ellen, mert a száz milliárdokat kezelő cég nem volt hajlandó elárulni, hogy közvetlenül illetve leánycégein keresztül kiket szponzorálnak. Első fokon a TASZ megnyerte a pert, de szerdán a Fővárosi Ítélőtábla rejtélyes módon megváltoztatta a döntést, és elismerte, hogy az állami cégnek nem kell tudnia, hogy milyen támogatásokra megy el a közpénz.
Mert a közpénz elmegy erre arra. A TASZ kiderítette egy fotó alapján, hogy például maga Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként megállapodást írt alá az MVM vezetőjével, Mártha Istvánnal. A TASZ éppen az MVM honlapján találta meg a cégcsoport beszámolóját, amelyben a cég még úgy nyilatkozik, hogy számon tartja a kiadásokat, támogatásokat, holott a bíróság előtt erről ellenkező előjelűen nyilatkozott, írja közleményében a TASZ. Az "MVM Csoport Környezeti, Szociális és Társadalmi Jelentés 2009" az 51. és az 52. oldalán felsorolja részletesen, hogy a 16 tagú cégcsoport kiket támogat.
"A bíróság elvi éllel rögzítette ugyan, hogy a szponzori megállapodásokkal kapcsolatos adatok a nyilvánosság számára megismerhetőek, azonban azokat a cégcsoporthoz tartozó egyes cégektől kellett volna igényelni. Saját téves álláspontjának is ellentmondva a jogerős döntés nem kötelezte az MVM Zrt.-t, mint a cégcsoporthoz tartozó vállalatot, az általa kötött támogatási szerződések adatainak közzétételére", írta a TASZ.
A STOP-nak nyilatkozva Dénes Balázs elnök elképesztőnek nevezte a döntést, és jelezte, hogy felülvizsgálati eljárást kezdeményeznek a Legfelsőbb Bíróságon.
A TASZ az MVM-mel szemben egy másik pert viszont megnyert: a cégnek kötelező nyilvánosságra hoznia, hogy a jelenlegi belügyminiszter, Pintér Sándor korábbi cége, a Civil Biztonsági Szolgálattal milyen feltételekkel szerződtek.
|