A beszéd a jövőről is szól majd: Orbán Viktor sorra veszi a kormány, az ország előtt álló kihívásokat, és felhívja a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyek a nemzetközi gazdasági kihívásokból, illetve az előző kormányzatok rossz teljesítményéből adódnak - ismertette a szóvivő.
A mostani országértékelőt a kormányfő arra kívánja felhasználni, hogy "Magyarország hangja, vagyis az emberek véleménye jusson kifejeződésre". Ezért - folytatta Szijjártó Péter - csütörtöktől várják az emberektől azokat a felvetéseket, kérdéseket, amelyeknek megválaszolását szeretnék hallani az országértékelő beszédben. A kérdéseket egyrészt Orbán Viktor Facebook-oldalán, másrészt az orbanviktor@orbanviktor.hu címre várják.
Orbán Viktor a Facebook-közösséghez intézett, oldalára csütörtökön felkerült videoüzenetében - a szavai szerint elsősorban az ország jövőjéről szóló - országértékelés kapcsán arra kéri az embereket, hogy tegyenek fel kérdéseket, "legyen ez egy közös miniszterelnöki beszéd".
A miniszterelnök idén is a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tartja meg beszédét. Orbán Viktornak ez lesz a 13. országértékelője.
(MTI)
|