Szabadlábon védekezhetnek a Moszkvai ingatlanpanama gyanúsítottjai. Az ügyészség Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium államtitkárát, Tátrai Miklóst, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatóját és Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet hűtlen kezeléssel gyanúsítja. A gyanú szerint áron alul, legalább ötmilliárd forinttal olcsóbban vette meg egy cég a korábbi moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltséget. Podonyi László, az Állami Számvevőszék igazgatóhelyettese a Mokkában elmondta, hogy az MNV 2008-as megalakulásakor nem tudott róla, hogy 2005-ben történt egy tranzakció, mivel nem volt tételes vagyonátadás. A 2008 őszén kiírt pályázattal tulajdonképpen legalizálták a korábban lezajlott adásvételt. A Tulajdonosi Ellenőrzési Igazgatóság megállapította, hogy az MNV menedzsmentje, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tudott a történtekről – nyilatkozta Podonyi. A helyzetet bonyolítja, hogy az ügyben nem a hazai, hanem a nemzetközi jog szerint kell majd eljárni.
|