Azonnali hatállyal, a honvédelmi miniszter javaslatára Orbán Viktor miniszterelnök felmentette a Honvédelmi Minisztériumban a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkárt - tudta meg a Népszabadság. Tóth Zoltán József kirúgásának állítólag a Zrínyi Kft.-vel kapcsolatos feljelentésekhez is köze lehet. Hende Csaba honvédelmi miniszter nemrég a nyilvánosság előtt jelentette be: a legfőbb ügyészhez fordul a Zrínyi Kommunikációs Kft. bűncselekménygyanús ügyei miatt. A tárca ugyanis több mint húsz gazdasági jellegű bűncselekményt, egyebek mellett hűtlen kezelést és magánokirat hamisítást tárt fel a vizsgálata alatt. A főleg hűtlen kezelés gyanúját felvető ügyekben eltűnt pénzeket a tárca polgári peres úton próbálja visszaszerezni - jelentette ki Hende Csaba miniszter a köztévének adott interjújában.
Az ügyben az MSZP is közleményt adott ki, amelyben többek között arról írtak: a fideszes tárcavezetőt vélhetően félrevezették, a Zrínyi könyvvizsgálója, a HM belső ellenőrzése és az Állami Számvevőszék is szabályosnak minősítette a gazdálkodást. A szocialisták szerint a HM Zrínyi Kft. ügyvezetője, Gubcsi Lajos (akinek kinevezése ellen a Jobbik korábban hevesen tiltakozott) számos valótlanságot állít, például amikor az mondja: ő takarított meg 230 millió forintot a cégnél, holott - az MSZP állítása szerint - ennyi eredménytartalékkal vette át a vállalkozást. „Magyarázatra szorul az is, hogy milyen módon tájékoztatta Hende Csaba honvédelmi minisztert és vette rá arra, hogy az ügyészséghez forduljon. Ennél is rosszabb, hogy tevékenysége azt bizonyítja, Gubcsi Lajos nem tudott szakítani a rendszerváltás előtti stílusával. Nincs joga megalapozatlan állításaival lejáratni a Magyar Honvédség tekintélyét" - írták közleményükben a szocialisták.
Gubcsi Lajos a honvedelem.hu oldalon közzétett levélben válaszolt minderre, hangsúlyozva, hogy az ezzel kapcsolatos tévényilatkozatát nem KISZ-vezetőként, hanem a Zrínyi Média Kft. ügyvezetőjeként tette. „Nyilatkozatom nem képtelen volt, hanem képes, és nem valótlan, hanem igaz és való. Képes a nyilatkozat. A kép I, rémkép: fosztogatnak. Aztán osztogatnak. Egymás között. Tíz- és százmilliókat. Még egy kép, kép II: rendőrök közelednek..., megállj!-t integetnek..." - írta Gubcsi, s visszatámadva a szocialista kormányzatok milliárdos „gyanús" ügyeit említette. Szerinte a Zrínyi Média Kft. előző vezetése „százmilliós kezdők voltak" csupán és hangsúlyozza: a cégnél az a Wieszt János volt a „második ember", aki kenőpénz botrányba keveredett a XI. kerületben.
„Uralkodásuk alatt a Zrínyi Egyetem és a Zrínyi Kft. vezetői - felső szintek tudtával - bemocskolták a szigetvári hős és a költő-hadvezér nevét, Zrínyi Péterét és lányáét, Zrínyi Ilonáét. Ezt nem bocsátom meg. A többi konzekvencia a rendőrség, ügyészség, bíróság dolga. Most elmegyek lemosni a Zrínyi nevet, más pénzt mos, én ezt mosom. Nem hiszem, hogy viszontlátásra, MSZP" - zárul Gubcsi Lajos levele.
Hivatalosan meg nem erősített információink szerint a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár hirtelen eltávolításában érdemi szerepe lehetett annak, hogy a Zrínyi Kft-vel kapcsolatos feljelentések nem voltak kellően megalapozottak, azaz Hende minisztert tudatosan vagy véletlenül, de félrevitték az ügyben. Az bizonyos, hogy Hende Csaba a tv2 Mokkájában nemrég már óvatosabban fogalmazott. Úgy beszélt ezekről az ügyekről, hogy bár az iratokból fehéren-feketén kiderül, hogy bűncselekmények történtek, az ügyészség és a bíróság mondhatja ki a végső szót. „Nem vagyok nyomozóhatóság, viszont feljelentési kötelezettségem van. Ha nem teszem, engem büntetnek meg" - mondta a kereskedelmi tévé reggeli műsorában.
Tóth Zoltán József helyettes államtitkárt korábban több fronton is támadták. Még a Parlamentben is interpellálták a szakminisztert a kinevezésével kapcsolatban, mondván miért olyan politikus kap munkát a HM-nél, aki aktív támogatója a Szent Korona-Tannak. Hende akkor megvédte államtitkárát, parlamenti felszólalásában többek között azt mondta: „szavai azt sugallják, hogy manapság a magyar demokráciának két ellensége van, az egyik a Szent Korona-tan, a másik az azt tanulmányozó kiváló jogtudós, Tóth Zoltán József. A történelmünk, nemzeti identitásunk részét képező Szent Korona-tan ilyen felemlítése egész egyszerűen méltatlan. Ami pedig a helyettes államtitkár urat illeti: dr. Tóth Zoltán József jogász, politológus, a Nyugat-magyarországi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, közigazgatást, gazdasági közigazgatást és alkotmányjogot oktat. Hat könyvnek, számos tanulmánynak és számtalan cikknek a szerzője. A magyar jogtörténet elismert tudósa, ezen belül a Szent Korona-tan történetének egyik legelismertebb kutatója. (...) Tóth Zoltán József tudományos nézetei részévé váltak a mai közjogi gondolkodásnak. Büszke vagyok arra, hogy nem könnyű feladatomban munkatársamul szegődött" - mondta Hende Csaba.
Megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot is, a tárca megerősítette a helyettes államtitkár távozását. Ugyanakkor csak annyit közöltek: Tóth Zoltán Józsefet "a vele való egyeztetést követően, személyes okból mentették fel azonnali hatállyal". Hozzátették: a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján a helyettes államtitkár felmentése "nem indoklás köteles". Minden egyéb kérdéssel kérjük forduljanak Tóth Zoltán úrhoz - tették hozzá a HM illetékesei.
Elvi ellentétek miatt kellett távoznia a tárcától, de az utasításokat mindig végrehajtotta - legalábbis ezt mondta Tóth Zoltán József a nemzeti hírügynökségnek, olvastuk az index.hu hírportálon. A kirúgott helyettes államtitkár szerint a felmentése összefüggésben áll a készülő alkotmánnyal kapcsolatos nézeteivel is. "Én támogatom azt az Alkotmányt, amely a történeti hagyományokat is alkalmazza" - fogalmazott. Azzal kapcsolatban, hogy információink szerint távozásának köze lehet a Zrínyi Kft-vel kapcsolatos feljelentésekhez, azt mondta: "a becsületemet dokumentumokkal is alá tudom támasztani". Szavai szerint egyébként a transzparenciát nem csak a múltbeli, hanem a jelenlegi minisztériumi ügyekre is alkalmazni kellene.
nol.hu
|