A Bank 2010. évi beszámolóiban a személyi jellegű ráfordításoknál a hatékonyságjavító intézkedések eredményeként a valós – banki szinten megvalósult – költségcsökkenésnél nagyobb megtakarítást mutatott ki. Az ÁSZ szerint a Bank hatékonyságjavító intézkedéseinek költségcsökkentő hatása a személyi jellegű ráfordításoknál nem mutatható ki, a Bank létszámmal és személyi jellegű ráfordításokkal való gazdálkodása nem felelt meg az MNB takarékossági célkitűzéseinek.
A Bank munkavállalóinak havi bruttó átlagkeresete az előző évekhez viszonyítva minden évben nőtt, 2010-ben több mint háromszorosan haladta meg a nemzetgazdaságban foglalkoztatottakét. 2010-ben a Bank 4,7 százalékos bérfejlesztést hajtott végre, ami magasabb volt az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlásánál és a Bank stratégiájában meghatározott bérpolitikai célkitűzésnél, valamint 1 százalékponttal meghaladta a béremelést tervező kereskedelmi bankoknál tervezett átlagos mértéket is, amelyet a Bank maga határozott meg referencia piacként a bérfejlesztéseinél. A Bank elnöke az MNB törvény előírása szerinti kereset-csökkentést a törvényben szabályozottak körére alkalmazta, ami a törvény előírásának megfelelt.
Az ÁSZ jelentése szerint az MNB elnöke – a 24 fős kommunikációs szakterület mellett – egy fő kommunikációs tanácsadót alkalmaz havi 1,8 millió forintért, akinek munkavégzéséről, valós teljesítményéről a Bank értékelhető szakmai dokumentumot nem adott át. A Bank elnöke az ÁSZ által megküldött teljességi nyilatkozatot nem írta alá, annak tartalmát korlátozó kitétellel módosította.
Az ÁSZ a beszerzési eljárások ellenőrzésekor a beruházások megvalósításához kapcsolódóan két esetben, szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan egy esetben tárt fel jogsértést. Az egyik beruházással összefüggő beszerzési eljárása során a Bank a beszerzés becsült értékét nem a közbeszerzési törvény előírásának megfelelően állapította meg, egy másik eljárás során pedig nem kérte az ajánlattevőktől a kirívóan alacsony ár alátámasztását. Egy szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó, határozott időtartamú szerződést közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosított a Bank.
Az MNB elszámolásai a központi költségvetéssel szabályozottak és szabályszerűek voltak, a Bank 2010. évi működésének eredménye 41,6 milliárd forint veszteség volt, amelyre az eredménytartalék fedezetet biztosított, ezért a költségvetésnek 2011-ben térítési kötelezettsége nem keletkezett.
Az ÁSZ leszögezi: a monetáris politika megvalósítása során vannak olyan a monetáris politika végrehajtásával és eszköztárának alkalmazásával összefüggő, a Bank eredményét befolyásoló döntések, amelyek nem a monetáris tanács, hanem az MNB elnöke hatáskörében születnek meg. Ezért javasolták a nemzetgazdasági miniszternek az MNB törvény felülvizsgálatát abból a szempontból, hogy a Bank veszteségét befolyásoló tényezők szabályozottsága teljes körű és egyértelmű előírásokat tartalmaz-e, valamint azt, hogy szükség esetén törvénymódosítást kezdeményezzen a testületi döntési jogkörök átruházhatóságának korlátozására, valamint a hatáskörgyakorlás kontrolljára.
A helyszíni ellenőrzés megállapításainak hasznosítása mellett öt pontban tettek javaslatot az MNB elnökének. Javasolták, hogy újítsa meg az adattárház stratégiát annak érdekében, hogy a stratégia rögzítse az adattárház banki feladatellátásban betöltött jövőbeni szerepét, az elemzéseket támogató, adatvagyont kezelő többi informatikai rendszerrel való kapcsolatát és feladatmegosztását. Írja elő a projektek független és dokumentált minőségbiztosítását a megvalósítási kockázatok csökkentése, valamint a végrehajtáshoz kapcsolódó felelősségek egyértelmű elhatárolása érdekében.
Biztosítsa a folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés eredményes működését a szerződéskötéseknél, a beszerzési eljárások lebonyolításánál, valamint a teljesítmények igazolásánál és a közbeszerzési törvény előírásainak maradéktalan betartását. Rendelje el, hogy a hatékonyságjavító projekt lezárását követően a projekt megvalósításával elért költségcsökkentéseket a banki szintű költségekre gyakorolt hatására, valamint a megvalósítás többletköltségeire is figyelemmel értékelje.
Szerző: Világgazdaság Online |