Keresés         Kapcsolat   
 
    Visszaélések.hu         Aktuális | Folyamatban lévő ügyek | Nyomozati szakaszban | Bírósági szakban | Jogerős ügyek | Vélemények
2025. március. 23


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 




 
     
 
 Vádat emelhetnek Bielekék ellen
 
Folyamatban lévő ügyek 2011-12-27 15:39:44
 
 Megosztás:  Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez
 

Egy nyíregyházi élelmiszer-kereskedő cég ügyvezetőjéhez került az a körülbelül 200 millió forint, amelyet a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. fizetett ki a pusztazámori hulladéktárolójában keletkező gáz hasznosítására kiírt pályázat megvalósítására – írja a keddi Magyar Nemzet

 

Az ügyben a BRFK vádemelést javasol Bielek Péterrel, a Fõvárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. volt vezérigazgatójával, valamint három társával szemben.

A rendőrségi iratok szerint Bielek és két társa különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést, a negyedik gyanúsított pedig sikkasztást követett el mintegy 200 millió forint értékben.

Bieleket a BRFK már tavaly júliusban meggyanúsította a szerződéssel összefüggésben – áll a Magyar Nemzet hasábjain.
 

forrás: Magyar Nemzet

 
 Megosztás:  Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez  
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
2010-11-17 Csipak Péter
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2010-05-03 ITT A CUNAMI!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Utolsó frissítés: 2025-03-04 17:35:35 IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ