Nem a Köztársasági Elnöki Hivatal feladata, hogy tisztázza Schmitt Pált a plágium gyanúja alól - mondta Szanyi Tibor újságíróknak a Sándor-palota előtt, és felszólította az elnököt, hogy álljon nyilvánosság elé magyarázatával.
|
Az MSZP elnökségi tagja azonban nem csupán Schmitt felelősségét firtatta, hanem kérte a Magyar Tudományos Akadémia tagjait, valamint azokat, akik 1992-ben a köztársasági elnök doktori disszertációjának bírálatában részt vettek, hogy szintén tájékoztassák a közvéleményt álláspontjukról.
Szanyi hangsúlyozta, hogy a Fidesz részéről eddig senki nem szólalt meg az ügyben, pedig a kormányzó párt választotta meg az elnököt, illetve hiányolta, hogy Orbán Viktor sem szólalt fel Schmitt Pál védelmében, pedig ő volt az, aki a legfőbb közjogi tisztségre javasolta.
A politikus kijelentette, hogy a magyar törvények szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen, és ehhez mindenkinek tartania kell magát, de ez most egy különleges helyzet, ahol hazánk legfőbb közjogi méltóságának erkölcsisége kérdőjeleződött meg. Nyomatékosította, hogy a Magyar Szocialista Párt nem vonja kétségbe a "Dr. Schmitt Pálként" aláírt törvények érvényességét, de ezek erkölcsi alapja vitatható, ha igazak az aláírójuk ellen felhozott vádak.
Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy esetleg a Fidesztől szivárgott ki a plagizált disszertációról szóló információ, Szanyi úgy felelt, nem tudja, de mindig vannak a zavarosban halászni szándékozók, sőt olyanok is, akik maguk zavarják fel a vizet ehhez a tevékenységhez. Kijelentette, elképzelhetőnek tartja, hogy valaki vagy valakik így akarják elterelni a figyelmet fontos eseményekről.
forrás:stop.hu
|