Ezt így hogy?
Tavaly februárban kötötték meg azt a megbízási szerződést, amelynek értelmében Ókovács Szilveszter – jelenleg az Operaház kormánybiztosa - a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Bíró Marcell számára „szakértői tanácsadói tevékenységet lát el a Kormány társadalmi, gazdasági stratégiájának kialakításához kapcsolódóan biztosított hatásköre gyakorlásának támogatásához felsőoktatási intézményrendszerrel kapcsolatos közigazgatás-fejlesztési és stratégiai kérdésekben”. A megállapodást négy évre, 2015. február elsejééig kötötték meg, a keretösszege pedig kicsivel több, mint összesen másfél millió forint. A szerződéssel korábban a sajtó már foglalkozott (ki-ki saját vérmérséklete és világnézete szerint), azzal azonban, hogy pontosan mi is a megállapodás tartalma, illetve miként és mennyi pénzt kap/kapott Ókovács, egyelőre nem volt köztudott.
Megkeresésemre a KIM illetékes osztálya azt a tájékoztatást adta, hogy a szerződés még a mai napig érvényben van. „Mivel a KIM koordinációs szerepet tölt be a kormányzati szerkezetben, ezért elengedhetetlen olyan szakértők bevonása a munkafolyamatba, akik jól ismerik egy-egy intézmény működését, és feladatuk a felsőoktatási intézményrendszer jelenlegi, mindennapi működésének feltérképezése” - indokolta a kormánybiztos ezirányú foglalkoztatását a szaktárca.
Hozzátették, hogy mivel Ókovács a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gazdasági tanácsának tagja (elnöke), a KIM szerződést kötött vele „az egyetem, valamint a művészeti felsőoktatási intézményrendszer mindennapi működésének feltérképezésére, hogy közvetlenül, "terepen" szerzett tapasztalatokból levont következtetések birtokába juthasson” - írják. A közigazgatási tárca álláspontja szerint a szerződés igazodik Ókovács gazdasági tanácsi tagságnak idejéhez, ami öt évre szól és legfeljebb egy alkalommal meghosszabbítható. Ha a kormánybiztos tagsága a gazdasági tanácsban megszűnik, a szerződés is automatikusan érvényét veszti.
Kérdésemre a Navracsics-tárca azt is közölte: eddig öt hónapra (2011. február és júniusig között) terjedő időszakra fizettek Ókovácsnak pénzt, havi bruttó 33.400 forintot. Ami összesen eddig 167.000 forintot jelent mindössze. A KIM leszögezte: a keretszerződés terhére további kifizetés azóta nem történt.
Az ügyhöz mindenképpen hozzátartozik, hogy a KIM által is hivatkozott Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gazdasági tanácsának korábban Simor András jegybankelnök volt a vezetője. Hónapokkal ezelőtt éles politikai vita kerekedett abból, hogy – az Orbán-kormány állandó célkeresztjében lévő – jegybankelnök évi egymillió forintot kap a bizottság tagságáért; ezt a Fidesz képviselői felháborítónak tartották. Idővel kiderült, hogy Simor ezt a pénzt (akkori állítása szerint) nem veszi fel, hanem a Zeneakadémiát segítő alapítványnak utalja át. Sőt, az intézmény rektorának korábbi közleménye szerint ennél sokkal nagyobb összeggel támogatta a szervezetet. Mindenesetre a gazdasági bizottsági tagságról és vezetésről Simor idővel lemondott.
Ezt követően delegálta a közigazgatási tárca Ókovácsot a testületbe, hat-hét másik egyéb minisztériumi delegált mellett. Az érintett elmondása szerint a felsőoktatás ügyeit érintő jelentéseket várnak tőlük, eddig három ilyen készült. Ókovács megkeresésemre azt mondta, hogy egy 2010-es jogszabály szerint a gazdasági tanács tagjai nem kaphatnak fizetést, ez a nettó havi 22 ezer forint – amely a korábbi tiszteletdíjak töredéke – a minisztérium felé történő helyzetjelentések, időközönkénti plenáris összejövetelek „költségtérítéseként” fogható fel. Az Operaház kormánybiztosa azt is hozzátette: egyetlen alkalommal utaltak csak neki pénzt, (a hivatkozott öt havi összevont illetményt még tavaly nyáron), azóta azonban nem kapott fizetést a bizottsági munkával kapcsolatosan.
Hát így...
forrás:nol.hu/Szalay Tamás Lajos
|