Keresés         Kapcsolat   
 
    Visszaélések.hu         Aktuális | Folyamatban lévő ügyek | Nyomozati szakaszban | Bírósági szakban | Jogerős ügyek | Vélemények
2021. október. 26


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 




 
     
 
 Feketelistát vezetnek a nemkívánatos civil szervezetekről?
 
Napi Aktuális 2012-06-07 20:09:12
 
 Megosztás:  Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez
 

Az Orbán-kormány nagyjából a felére csökkentette a civilek normatív támogatását, a pénz elosztásában is csökkent a szerepük. Az a jelenség viszont az összeférhetetlenségi szabályok változásával sem szűnt meg, hogy amit az egyik pályázati rendszerben a döntéshozó támogatott, azt másik pályázati rendszerben visszakapja mint pályázó. A hvg.hu korrupcióellenes sorozata a civilek állami támogatásáról.

 

Civilek és korrupció? Az nem lehetséges. Nem lehetséges, mert a civil szervezetek maguk is arra alakultak, hogy valamit együtt, önkéntesen, pénz nélkül, jórészt a társadalmi és nem az önhaszon érdekében végezzenek. Fát ültetnek, kutyapiszkot szednek, gyereket táboroztatnak. Egyáltalán, hogy jöhet itt szóba a korrupció?

Civilek és korrupció? Nyilván! Elég csak a botrányoktól hangos pályázatokra, a Zuschlag-ügyre, a civil szektorban aktív döntéshozók politikai pályára lépésére (az ex-MDF-es Almássy Kornéltól kezdve a fideszes Halász Jánoson és Szijjártó Péteren át a szocialista Ujhelyi Istvánig - szerk.), a szektorban közkeletű botrányszagú történetekre gondolni, s a civil szervezetről rögtön „a tolvajok vagytok mind” kitétel jut eszünkbe.
Persze mind a két megközelítés túlzó, még akkor is, ha a civil világban – miképp vélhetőleg minden más korlátozott erőforrású rendszerekben is – a tűz körül ülők szeretnének ott is maradni, a távolabb lévők pedig szeretnének a fazék közelébe kerülni.
Ami a fazékban fő: a civil pénzek sajátosságai
A civil szektor számára az állam által rendelkezésre bocsátott anyagi erőforrásoknak több sajátossága is van. Egyfelől a civil pályázati rendszerek peremfeltételei enyhébbek, mint egy közbeszerzés, tender vagy versenytárgyalás esetében, itt ugyanis nem egy nyertest hirdetnek, hanem az adott pénzügyi keret erejéig sokféle, a szervezetek által felkínált programra bólint rá a döntéshozó. Másfelől az elnyerhető összeg is nagyságrendekkel kisebb. A pár százezer forinttól a pár tízmilliós nagyságrendig terjedhet az elnyerhető összeg, alapvetően a vonatkozó pályázati program függvényében. Harmadrészt a pénzosztó testületben jelen vannak maguk a civilek is, jobb esetben választva, kevésbé jó esetekben valaki által kinevezve.

A szerzőről
Régóta a civil szférában dolgozik, melyet több szervezet aktivistájaként és civil
érdekérvényesítőként is jól ismer. A sorozat "tanúvédelmi programja" keretében kérte neve elhallgatását. 

Korábban az állam megpróbálkozott a politikusi és az igazgatási döntéshozatallal (ez volt az Országgyűlés társadalmi bizottsága 2004 előtt - szerk.), de az még csúfosabb kudarcokhoz vezetett. Be nem jegyzett szervezetek nyertek pénzeket, frissen alakult szervezetekre bíztak nagyprojekteket, politikus által vezetett szervezet nyert stb. Persze ma sem minden fenékig tejfel: a lánynevén Nemzeti Civil Alapprogram (NCA), ma Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) elnökét úgy nevezte ki a felügyelő minisztérium, hogy az illető (Csizmadia László - szerk.) a civil delegáltakat megválasztó elektori gyűlésen utolsó előtti helyen végzett, a szavazatok tíz százalékát sem tudta begyűjteni, így nem került volna be a testületbe.
Ily módon nem csoda, ha a szektorban nagyon hamar kialakultak a szívességbankok. A pénzügyi nagyságrendek miatt a pár milliós pályázatok esetében egyszerűen nem éri meg pénzt visszakérni, de megéri „felírni a segítséget a kéménylukba”. S amit az egyik pályázati rendszerben a döntéshozó támogatott, azt másik pályázati rendszerben visszakapja mint pályázó. Mindez a szektor elitizálódásához vezet, s az elit igyekszik is óvni saját privilégiumait, a döntéshozatali pozíciókat és a pályázati nyereményeket. Nem csoda, ha így azok a szervezetek lesznek a leggazdagabbak, amelyek a legtöbb döntéshozóval, és/vagy a legjobb kapcsolati hálóval rendelkeznek. Nem egyszer hangzott el civil döntéshozók körében, hogy „még szép, hogy mi nyerjük a legtöbbet, hisz mi képviseljük a szektor legnagyobb szervezeteit”.
Korlátozott betekintés
Persze nem lenne lehetetlen az elit kordában tartása, de ehhez intézményes vagy nyilvánossági, ennek hiányában személyes garanciák lennének szükségesek.
Intézményes garanciának tekinthető az összeférhetetlenség, amikor is jogszabályok tiltják, hogy azon szervezetek, ahol a döntéshozó szerephez jut, pályázzanak. Szép példa erre az idén debütáló úgynevezett civil törvény, amely ki is köti, hogy a szektor egyik legnagyobb pénzforrása, a 3,4 milliárddal gazdálkodó Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) tekintetében nem pályázhat olyan szervezet, amelynek köze volt az elmúlt három évben a döntéshozóhoz. De nálunk ismert a még egyenlőbbek rendszere: az alap elnöke nem is akart pályázni, hanem az alap tíz százalékát kitevő úgynevezett miniszteri keretből akart pénzt leakasztani, amit az utolsó pillanatban egy törvénymódosítás tett lehetetlenné. Korábban sem különbözött a mentalitás, csak a megvalósítás volt más: a pályázati rendszert felügyelő tárca minden döntéshozónak kiajánlott 2 millió forintos megbízást, amely kipótolta a valóban megalázó havi 20 000 forintos költségtérítést és helyettesítette a munkával arányos díjazást.
Nyilvánossági garanciák ott érvényesülnek, ahol a teljes pályázati folyamat átlátható és hozzáférhető. Esetünkben azonban hiába ír elő a civil törvény nyilvánosságot, a testületi ülésekről rendre kitiltják a videón közvetíteni kívánó tudósítót. Sőt, a NEA pályázati lebonyolítója megtagadja a betekintést a pályázati dokumentumokba, mondván, hogy a közpénzből finanszírozó alapkezelő (ez az Orbán-kormány idejétől az Esza Kht. helyett a Wekerle Sándor Alapítvány - szerk.) és a civil szervezet között magánjogi aktus jön létre, így ahhoz senkinek semmi köze.
Mindezek hiányában a leginkább ingoványos személyi garancia lehet egyfajta korlát, amikor az összeférhetetlenség és nyilvánosság hiánya ellenére a döntéshozó önként lemond arról, hogy szervezetei pályázzanak, vagy lemond magáról a korábban általa képviselt civil szervezetek vezetéséről is. Nem meglepetés, hogy alig van erre példa.
Hovatovább a pályázati források eredményességéről gyakorlatilag semmit nem tudni, ugyanis az állami pénzek tartalomszintű felhasználásának monitoringja nem létezik. A pályázati rendszerek kezelői pontosan tudják, vagy tudhatnák hogy hány színes ceruza és túrórudi lett közpénzből vásárolva, de hogy a pályázati források tartalmukban valóban megvalósították-e azon társadalmi célokat, hozzájárultak-e a közösségi problémák megoldásához, erről sokkal kevesebb információ áll rendelkezésre, s élhetünk a gyanúperrel, hogy ha az elmúlt években erre kísérletet sem tettek, nem is nagyon akarják tudni.
Kinn is vagyok, benn is vagyok
A másik nagy civilek számára nyitott forrásbővítő rendszer a fejlesztési tervek keretében az Társadalmi Megújulás Operatív Program (TAMOP). Itt a NEA százezres-milliós nagyságrendje helyett milliós-tízmilliós nagyságrendű pénzekhez lehet – bár jóval lassabban, olykor másfél év alatt – hozzájutni. Részt venni a TAMOP pályázatok előkészítésében vagy a döntéshozatalban kész főnyeremény. A legkirívóbb ismertté vált összefonódás, amikor valaki személyében a koncepció kialakításától a pályázat kiírásáig részt vett a pályázat előkészítésében, majd szervezetként kiajánlotta szolgáltatásait a pályázat megírására, később menedzselésére és elszámolására. Nem mellesleg ő készítette a pályázathoz a módszertani útmutatót is, amely a tartalmi követelményeket taglalta, így nem csoda, ha több tucat sikeres és elégedett, elszámolási problémával nem küzködő civil ügyfelet szerzett magának a szektorban.
Persze a fenti helyzet fonákja is ismert. A döntések elemzése és az elutasító kiértesítések önellentmondásossága alapján erősen valószínűsíthető az a feketelista, amely tartalmazza a semmilyen körülmények között nem díjazható szervezeteket.
A nem állami pénzek esetében sem sokkal jobb a helyet. Ma majd minden iskola, óvoda mellett működik alapítvány, ahova lehet teljesíteni úgynevezett önkéntes, valójában kötelező jellegű befizetéseket. Jobb esetben ez valóban csak az önkéntes kényszer szintjén működik, rosszabb esetben tényleg azokat a gyerekeket veszik föl, akik szülei nagyobb összeggel járultak hozzá az alapítvány működéséhez. Százával vannak azok az iskolai alapítványok, ahol kiegészítő tandíjként funkcionáló összegeket szednek be a szülőktől, természetesen listázva és közzétéve, hogy adott hónapban ki nem fizetett be. Ebből jobb esetben a gyerekeknek telik a kiránduláson vonatjegyre, rosszabb esetben a tanító néninek kozmetikusra. Sőt került az ombudsman elé olyan példa, amikor a megmaradt pénzből a tanárnak vettek plazmatévét.
Ezek persze kiragadott példák, amelyek a civil szektort át- meg átszövő jelenségeket talán jól írják le, de mégsem jellemzőek a mintegy 50 000 működő szervezet nagy részére. Elvégre a civilitásnak tulajdonképpen nem is a szervezettség az alapja, hanem az a magatartásforma, attitűd, amikor a magát citoyennek érző polgár, leviszi Mari néni helyett a szemetet, ha elromlott a lift. S miután ez esetben nincsenek korlátozott erőforrások, korrupcióról sem beszélhetünk. Legfeljebb lustaságról.

Forrás:hvg.hu

 
 Megosztás:  Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez  
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2010-11-17 Csipak Péter
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2010-05-03 ITT A CUNAMI!
 
 
 
 
 
 
 
 Utolsó frissítés: 2021-10-08 07:44:06 IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ