A vesztegetési botrányban előzetes letartóztatásba helyezett K. Tamás, a BRFK volt közrendvédelmi főosztályvezetője keddi kihallgatásán nem neveket sorolt fel, senkit sem vádolt bűncselekmény elkövetésével, hanem arról tájékoztatta a nyomozó hatóságot, hogy konkrétan milyen beosztású vezetőknek van és volt hatásköre szórakozóhelyek ellenőrzésére. Ezt mondta el a Magyar Nemzetnek Arató György, a volt rendőrtiszt védője, aki arra a Blikk által közölt értesülésre reagált, amely szerint ügyfelének a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) tett harmadik vallomása alapján további harminc vezető beosztású fővárosi egyenruhás bukhat bele a vesztegetési ügybe.
Mint mondta, védence a nyolc oldalt kitevő nyilatkozatához egy állománytáblát is csatolt, és abban reménykednek, hogy ezek után az ügyészség feltárja, miért kímélhették az adott kerületi kapitányságok V. László szórakozóhelyeit. A védő lényeges részletként említette, hogy K. Tamás elfogása előtt két hónappal olyan, a budapesti főkapitány által kiadott utasítás jelent meg, amely a kerületi rendőrség vezetőinek azt szabta feladatul: határozzák meg, mely, az illetékességi területükhöz tartozó mulatókat kell átfogó ellenőrzés alá vonni. Arra a sajtóban közölt értesülésre, hogy védence név szerint közölte volna, kik azok, akik dönthettek az ellenőrzésekről, az ügyvéd kifejtette: nem védence, hanem ő fordult korábban olyan bizonyítási indítvánnyal a hatósághoz, amelyben megnevezte, és tanúként történő meghallgatását kérte azoknak, akik a gyanúsításban szereplő időszakban betöltötték a kérdéses beosztásokat.
A közelmúltban a katasztrófavédelem emberei tartottak ellenőrzést Budapesten, amely több szórakozóhely bezárásához vezetett. A razziák következtében a Hajógyári-szigeten is több diszkónak lehúzták a rolóját. A szórakozóhelyek az éjszaka császáraként ismert, V. Lászlóhoz köthetők, akit a rendőri korrupciós ügyben vettek őrizetbe. Az egyik bulvárlap szerint egy korábbi „kamu” bombariadó alkalmával poloskázták be a területet.
A Hír Televízió július 17-én arról számolt be, hogy azonos ügyiratszám alatt folytatnak eljárást a hatóságok Portik Tamás és társai, valamint a Fenyő-gyilkosság miatt gyanúsított Jozef Rohác ellen
|
forrás:mno.hu |