A kémkedés bűnügyi tényállása akkor valósul meg, ha e tevékenység idegen hatalom vagy szervezet részére történik. A gyanúsítás tényén kívül az ügyben egyelőre minden más információ szigorúan titkosnak minősül. Megértem a közvélemény kíváncsiságát, de mióta államok léteznek, azóta ismert az államtitok kategóriája is. Ennek az ügynek vannak olyan vonatkozásai, amelyek nyilvánosságra kerülése súlyos kárt okozna Magyarországnak. Ezt egyébként ugyanígy ítélte meg a Nemzetbiztonsági Szakszolgákat szocialista kormány által kinevezett vezetése, mivel a titkosítás 2009. előtt a Gyurcsány-kormány alatt történt.
Az MSZP részéről üres népszerűség hajhászás, hogy most azoknak az iratoknak a titkos minősítés alóli feloldását kérik, amelyeket még ők minősítettek államtitoknak. Olyan komoly és megdöbbentő ügyről van szó, amelynek nyilvánosságra kerülése ellentétes az ország nemzetbiztonsági és külpolitikai érdekeivel.
Kémtörténetekben azonban mindig alkuk köttetnek a végén! Tehát lehet, hogy a teljes igazságot végül nem tudjuk meg?
Nem számítok arra, hogy rövid időn belül az ügy egészének titkosítása megszűnik. Tartok tőle, hogy a teljes igazság majd akkor ismerhető meg, amikor már nem lesz érdekes. A büntetőeljárásban legfeljebb vádalkut lehet kötni, de erről én képviselőként nem tudok nyilatkozni.
Mégis miért lenne a nyilvánosságra hozatal a Fidesz belpolitikai érdeke?
Egyrészt, a szocialisták azt harsogják, hogy Szilvássy és társai ellen koncepciós eljárás folyik, miközben – ahogy előbb is említettem - éppen az ő idejükben történt titkosítás miatt nem lehet az ügy részleteiről beszélni. Nyilvánvaló, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjai által is megismert információ titkosításának feloldása esetén nem lehetne olyan valótlan és képtelen állításokat megfogalmazni, hogy koncepciós eljárás zajlik. A félreértések elkerülése végett az egyes ügyre vonatkozó gyanúsítás alaposságáról nem tudok véleményt mondani, az ezzel kapcsolatos dokumentumokat mi sem ismerjük.
Mi a nemzetbiztonsági bizottság ülésén az alapügyről kaptunk tájékoztatást, amelynek ismeretében az, hogy kémkedés történt, egyértelműnek látszik. Azt, hogy ebben ki, milyen formában vesz részt, én nem tudom megítélni. Nyilván a közvélemény számára az ügy innentől hitvita, de azt érdemes általánosságban rögzíteni, hogy sok minden, amit korábban elképzelhetetlennek vagy hihetetlennek tartottunk, a szocialista kormány tevékenysége folytán szomorú valósággá vált.
Úgy tűnt számomra, hogy a közelmúltban mintha azért „menekült” volna az alkotmányügyi bizottságból el a nemzetbiztonságiba, mert a civil, jogvédő vénával megáldott ügyvédként az olykor vitatható jogalkotási ügyekhez nem akarta volna az arcát adni. Most pedig az évszázad kémügyét kell magyaráznia, ami ugyancsak kínossá válhat, ha nem bizonyosodnak be a vádak.
A gyanúsítás alapossága az egyes az ügyészség felelősségi körébe tartozik. Ami engem illet, Lázár János frakcióvezetőtől kaptam a megtisztelő felkérést, hogy vállaljam a nemzetbiztonsági bizottság alelnökségével együtt járó feladatokat. Mivel így már két bizottságnak – az alkotmányügyinek és az emberi joginak - is az alelnöke lettem, ezért logikus és előre egyeztetett lépés volt, hogy az alkotmányügyi bizottsági tagságról az alaptörvény elfogadása után lemondok.
Egy jogásznak nem az alkotmányügyi bizottság a „csúcs”?
Az alkotmányozás idején az alkotmányügyi bizottság tagja voltam,sőt az előterjesztők álláspontját is minden alkalommal én képviseltem. Ha úgy tetszik, ez volt a „csúcs.” Ehhez képest egy számomra kevésbé ismert területtel foglalkozni sokkal érdekesebb, mint hogyha az alkotmányügy bizottság tagja maradtam volna. Szerintem kifejezetten előnyös a politikai pályán, ha valaki minél több területtel foglalkozik.
A kémügynél nehezebb feladattal még nem találkoztam, mivel nehéz úgy vitatkozni, hogy a érveink titkosak. Az ügy számomra elsősorban bizonyította, hogy az információ nem hatalom, hanem sokkal inkább teher.
Kiszivárgott, hogy Balsai István által jegyzett, a 2006-os eseményeket vizsgáló elemzés szerint terrorcselekményként is minősíthető, ami öt éve történt. Ön is így gondolja?
Nem ismerem a jelentést, így nem tudom a büntetőjogi minősítést kommentálni.
Számomra nagyon sok problémát vetnek fel az egyoldalúan „hivatalos” elemzések. 2006-ban Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként életre hívott egy vizsgálóbizottságot, amit viszont az összetétele miatt a jobboldal nem tudott elfogadni. Emellettközött Morvai Krisztina vezetésével egy másik egyoldalú bizottság is létrejött, amely ugyancsak jelentést készített, ami a közvélemény másik része nem tudott elfogadni. A probléma, hogy az igazságot ma sem ismerjük: nem tudni, hogy mi történt valójában 2006-ban, így a katarzis is elmaradt.
Ezeket a vitákat egy jó ideig nem tudjuk teljesen lezárni. A véleményével több ponton egyet is értek, de azzal, hogy egyértelmű különbséget kell tenni egy, a miniszterelnök által felkért bizottság objektivitásának teljes hiánya és egy civilekből álló bizottság esetleges elfogultsága között.
A történteknek van azonban egy örökérvényű tanulsága: Magyarország teljes egészében mégsem egy következmények nélküli ország. Lehet, hogy a politikai erkölcs bizonyos területen eltér a magánerkölcs szabályaitól, de azért egyértelmű: nem lehet következmények nélkül, tudatos hazugsággal, a választókat megtévesztve, adatokat meghamisítva választást nyerni.
Természetesen az erőszakos fellépés is elfogadhatatlan és törvénytelen, de az, hogy a legális erőszak alkalmazás monopóliumával felruházott rendőrség ezzel szemben példátlan brutalitással, válogatás nélkül bántalmazzon embereket egy demokráciában és jogállamban, elfogadhatatlan. Ha pedig ezt a hivatalban lévő kormányfő azzal tetézi, hogy lenyűgözően szakszerű rendőri fellépésről beszél, akkor egy jogállamban valamennyi politikai erő között teljes kell, hogy legyen a kompromisszum arról, hogy az illető nem része a demokratikus politikai közéletnek.
Az erőszakos megoldások még egy hazug kormánnyal szemben is elfogadhatatlanok, de ennél még inkább elfogadhatatlan, hogy egy politikai hatalom elfogadhatónak tartja a saját népével szemben alkalmazott törvénytelen erőszakot.
Az eseményeknek két olvasata van, számos összeesküvés-elmélettel tarkítva. A baloldalon vannak olyanok, akik szerint puccskísérlet zajlott az utcán, amit fideszes háttéremberek szerveztek, többek között a neonáci futballhuligánok megfizetésével. Míg jobboldalon sokan a hatalom ármányának tudják be a MTV ostromát, amit a legfelsőbb szintekről, titkos eszközökkel szerveztek. Tehát az „igazságot” a politikai győztesek hirdethetik ki?
A jogi eredményhez a politikának nincs köze, még most is folyamatban vannak büntetőeljárások. A politikai következmények tekintetében pedig nem a győztesek írják a történelmet, vagy határozzák meg, hogy kinek van igaza, hanem a magyar választópolgárok. Őszöd egy választóvonal a magyar politikában. Fejlett nyugat-európai demokráciákban ennél kisebb súlyú ügyek miatt is zavargások szoktak kitörni. Abban nincs semmi különös, hogy 2006-ban sokan utcára mentek.
Spontán tiltakozás volt, vagy szervezték?
Az öszödi beszéd után nyilvánvaló volt, hogy spontán tiltakozások lesznek. Ettől függetlenül azonban én is szeretném tudni, hogy az események tekintetében milyen jelentőséget játszott titkosszolgálatok és a rendvédelmi szervezetek szerepe, különösen a tévé-ostrom tekintetében. A 2006 őszén történteket vizsgáló bizottság arra a megállapításra jutott, noha logikus a feltételezés, egyértelműen mégsem állapítható meg, hogy az akkori kormány szándékosan hagyta elfoglalni a tévé székházat. Azt azonban minden jogász tudja, hogy a valóság nem mindig bizonyítható.
Újra visszajutottunk Szilvássy Györgyhöz, akihez tartozott a nemzetbiztonság felügyelete. A jobboldalon mindig élt vele szemben „gyanúsítás”. Most viszont találtak egy ügyet, azaz a kémügyet, amivel ezt be is lehet bizonyítani? A „bűnöshöz” szabták a bűnt?
Súlyos csúsztatás a jobboldal gyanúját és az ügyészség gyanúsítását összekeverni. Előbbi politikai vélemény, utóbbi jogi kérdés. A kettő között olyan értelemben nincs összefüggés, hogy ma nem azért gyanúsít meg valakit az ügyészség, mert politikai állításokat valósnak fogad el, hanem mert olyan konkrét ügyet talál, melyben konkrét büntető tényállást megvalósulni lát.
A rendszerváltozás után a titkosszolgálatok működésében ugyan voltak botrányos esetek, de összességében a pártpolitika viszonylagos távolságot tartott a titkosszolgálatoktól. Ez az „áldott állapot” kifejezetten a Gyurcsány-kormány alatt, Szilvássy minisztersége idején szűnt meg. Ekkor vált a titkosszolgálat a politika játékszerévé, időnként a leszámolás eszközévé. Ezt most konkrét kémügytől függetlenül mondom.
atv.hu HETEK/Hazafi Zsolt
|
