A megtámadott filozófusokat védi a debreceni MODEM vezetője
Egy vállaltan jobboldali elkötelezettségű filozófus állt ki a napokban a megtámadott Heller Ágnesék mellett. Levelét a Magyar Nemzet nem tette közzé. Abban „nyíltan értelmiségellenes, burkoltan antiszemita” kiszólásokról ír a debreceni MODEM igazgatója.
Mivel a Magyar Nemzet nem közölte le a jobboldali médiumokban megtámadott filozófusok védelmében írt levelét, Gulyás Gábor, a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ igazgatója a Facebook adatlapján tette közzé írását. Ebben így fogalmaz: „a nyíltan értelmiségellenes, burkoltan antiszemita kiszólások” hiteltelenítik a pályázati rendszer „operettszerű, torz működését” korrigálni kívánó fellépéseket.
Miként beszámoltunk róla, az MTA Filozófiai Kutatóintézete által pályázati úton elnyert állami támogatás kapcsán az elszámoltatási kormánybiztos tett feljelentést, majd a rendőrség nyomozást indított hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.
A Magyar Nemzet állítása szerint ugyanis csaknem félmilliárd forinthoz jutott hozzá a Gyurcsány-kormány idején több liberális, baloldali filozófus és köre, többek között Bacsó Béla, Gábor György, Geréby György, Heller Ágnes, Radnóti Sándor, Steiger Kornél vagy Vajda Mihály. A lap azt sugallja, mintha a tudósok csupán politikai kötődésük alapján nyertek volna támogatást, amúgy jelentéktelen művek megírására. A filozófus végzettségű Gulyás Gábor, a debreceni MODEM igazgatója vállaltan jobboldali elkötelezettségű ember, aki a közösségi oldalra föltett levelében azt írja: a Magyar Nemzet filozófusokat támadó cikkéről Friedrich Nietzsche aforizmája jutott eszébe, miszerint „a meggyőződés veszedelmesebb ellensége az igazságnak, mint a hazugság”. Majd így fogalmaz: „Megkérdezhetném, vajon utánanéztek-e, hogy a kipellengérezett tudományos projektek keretében hány jelentős könyv jelent meg magyarul és idegen nyelven, de fölösleges lenne, mert tudom a választ. Nyilvánvaló, hogy önöket a kultúra, s azon belül a tudomány értékeinél, eredményeinél sokkal jobban izgatják a pártpolitikai csatározások, amit egyfajta háborúnak fognak fel. Én ebben a háborúban nem vagyok hajlandó részt vállalni.”
|